Befejeződött a Bambi Bölcsőde bővítése

Desktop
(forrás: ittlakunk.hu)
48 helyett immár 72 kisgyereket tud fogadni a Bambi Bölcsőde annak a bővítésnek köszönhetően, amit uniós segítséggel valósított meg az önkormányzat. A beruházás 123 millió forintba került, ehhez 74 millió forintot adott az EU.

A projektzáró rendezvény kétségkívül legcukibb része a bölcsisek műsora volt. A gyerkőcök mondókákat adtak elő igen nagy átéléssel Éva néni és Erika néni segédletével a megjelent vendégeknek.

A gyerekek műsora után a projekt részleteiről számolt be a Lévai István Zoltán alpolgármester és Péterszegi Imre projektfelelős. Az alpolgármester elmondta, hogy nagy eredmény ez az intézménybővítés, főleg ezekben a forrásszegény időkben. A bővítésnek köszönhetően a kerületben annyi bölcsődei férőhely van, ami nagyjából lefedi az igényeket. Elhangzott az is, hogy a jövőben tovább bővülhet a bölcsődei ellátás, hiszen az önkormányzat pályázott egy Erzsébet-Bélatelepi bölcsőde megépítésre, Pestszentimrén pedig az óvodai férőhelyek száma nőhet szintén uniós segítséggel. Ezekre a beruházásokra szükség is van, hiszen örvendetes módon emelkedik a gyereklétszám a kerületben.

A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil

Megtudtuk, hogy a projekt keretében a Bambi Bölcsődében megvalósult az épület részleges energetikai korszerűsítése, valamint a ráépítésnek köszönhetően két új földszinti csoportszoba kialakítására is lehetőség nyílt. A munkálatok során a nyílászárók nagy részét kicserélték, valamint új fűtési rendszert is kapott a bölcsőde felújított része. A Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt. az előző évi nyári munkálatok során a bölcsődei fejlesztésben nem érintett helyiségek nyílászáróinak cseréjét és fűtéskorszerűsítési munkálatokat is végzett az épületben. A munkálatok kevesebb, mit egy év alatt befejeződtek.

Mobil
Mit szólsz hozzá?

Hirdess nálunk!

Szeretnéd, ha a kerület lakói tudnának szolgáltatásaidról, termékeidről, boltodról, vendéglátó-helyedről? Hirdess nálunk! Meglásd, egyáltalán nem drága – és megéri. A részletekért kattints ide!