Elismerés a bókays pedagógusoknak
A két bókays pedagógus többek közt az iskolában működő Közbigyó projektben való közreműködésért vehette át az elismerést.
A Közbigyó projektet a XVIII. kerületi Bókay Árpád Általános iskola néhány lelkes és aktív pedagógusa és támogató szülők indították el azzal a céllal, hogy a gyerekek az iskolában egy másfajta oktatási módszerrel, tanulási élménnyel is megismerkedhessenek.
Kísérleti jelleggel egy témahét keretein belül az összes alsós osztályban megszerveztek egy csoportmunkát, melynek során a gyerekek 4-5 fős csoportokba szerveződve, közösen létrehoznak valamit, amit ők találnak ki, és ők is valósítanak meg. Minden csoporthoz tartozik egy mentorszülő, aki segíti a csoport munkáját.
Az Európai Szülők Magyarországi Egyesülete 2013-ban alapította a Varga Gábor-díjat, hogy emléket állítson az Alsóerdősori Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnázium 2012 decemberében elhunyt igazgatója munkásságának, és minden évben olyan pedagógusokat jutalmazzon, akik a felterjesztő szülők, szülői közösségek szerint példát mutatnak a szülőkkel együttműködő pedagógiára, arra, hogy a szülőkkel való együttműködés nélkül az iskola kevésbé sikeres.
Hirdess nálunk!
Szeretnéd, ha a kerület lakói tudnának szolgáltatásaidról, termékeidről, boltodról, vendéglátó-helyedről? Hirdess nálunk! Meglásd, egyáltalán nem drága – és megéri. A részletekért kattints ide!